Gyermekrajzokkal segítünk Bőnynek

A Rotary klubok neve világszerte a jótékonysággal és az elesettek segítésével fonódik össze. A Rotary Club Győr-RÁBA célja segíteni ott, ahol a legnagyobb szükség megkívánja. Segítőszándékunk az idő múlásával sem évül el. Az elv és a segítség akkor is aktuális, amikor már a közvélemény számára szinte feledésbe merültek egyes rendkívüli katasztrófa átélt eseményei.

Győr-Moson-Sopron megyében Bőny települést sújtotta legnagyobb mértékben a nyár eleji árvíz. Az ott élők számára még ma is gondot jelent az életkörülmények normalizálása. A legjobban rászorulóknak szeretne klubunk segítséget nyújtani a tervezett projektünk eredményeként.

A Rotary Club Győr – RÁBA kezdeményezésében több győri és környékbeli vállalkozás segít az árvízkárosult bőnyi lakosságon. A polgármesteri hivatal által összegyűjtött és rangsorolt szükségletek fedezetéül várnak adományokat vállalkozásoktól és magán személyektől egyaránt.

A jótékonysági program a bőnyi Szent István Király Általános Iskola diákjainak rajzpályázatával kezdődött október elején. Azok a gyermekek, akik a települést sújtó nyár eleji árvízzel kapcsolatos emlékeiket rajzlapra vetették, édességcsomagot és gyógy ásványvizet kaptak a klub tagjaitól. 39 alkotás került 31 gyermektől a Rotary Klubhoz.

A gyermekrajzok a város több forgalmas helyszínén láthatók kiállítva 2010. október végétől. A kiállítási időintervallumok a következők:

  • 2010. október 22-től október 28-ig a győri BauMax Áruházban
  • 2010. október 29-től november 4-ig a győri METRO Áruházban
  • 2010. november 5-től november 7-ig a győri Praktiker Áruházban
  • 2010. november 8-tól november 11-ig a Győri Nemzeti Színház emeleti aulájában
  • 2010. november 12-től november 14-ig az ÁRKÁD-ban lesznek kiállítva.

Az ÁRKÁD-ban on-line licitelésre is lehetőség lesz!

A képek az interneten is megtekinthetők a Rotary Klub honlapján a www.rc-raba.hu/galeria oldalon. A liciten nyertesek megszerzik a képek tulajdonjogát adományaikért. A licit már él a www.rc-raba.hu weboldalon.

Kiemelt támogatóink:

November 13-án az ÁRKÁD-ban délután a nagyközönség megnézheti az árvízi mentésben használatos eszközöket, amelyek használatáról és funkciójukról a katasztrófavédelemben jártas szakemberek tájékoztatják az érdeklődőket. Aznap 15 és 17 óra között műsoros rendezvény keretében a megye közéleti szereplői, az adományozók és a Rotary Klub tagjai közösen átadják a Dr. Muraközi László bőnyi Polgármester részére a jótékonysági akció során összegyűjtött adományokat.

A klub tagjai kapcsolatrendszerüket kihasználva számos helyi és környékbeli vállalkozást állítottak be az adományozók közé, illetve saját maguk is támogatják a rászorulókat.

Amennyiben támogatóként kíván részt venni a projektben, kérjük küldjön étesítést elektronikusan az info@rc-raba.hu elektronikus levélcímre, vagy keresse telefonon a Rotary Club Győr – RÁBA felelős vezetőit

  • Pintér József – elnököt (+36 30 9947-040) – pinter.jozsef@rc-raba.hu
  • Kottán Péter – titkárt (+36 70 360-3517) – kottan.peter@rc-raba.hu

Amennyiben a gyermekrajzok aukcióján kíván részt venni és ezzel támogatná a bőnyi rászorulókat, keresse a képeket a www.rc-raba.hu oldalon és licitáljon.

A Rotary Club Győr – RÁBA és az ÁRKÁD várja az érdeklődőket 2010. november 13-án délután 17 órakor.

Speciális iskola udvarfelújítása

Adventi Jótékonysági Forralt bor Osztás

"Gyermekek a gyermekekért Gálaműsor"

Jótékonysági licitálás

Bejelentkezés

Regisztráció

Kapcsolat

R.C. Győr RÁBA
9025 Győr,
Töltésszer u. 18

info@rc-raba.hu

www.rc-raba.hu